Az én viszonyom a pénzhez

Ebben a blog bejegyzésben a saját életemből szeretnék megosztani Veled néhány emlékezetes pillanatot, hogyan is alakult a viszonyom a pénzzel. Egészen gyermekkoromig megyek vissza: nálunk jó sokáig nem beszéltek a pénzről a szüleim. Nem tudom, hogy ez más gyerekeknél is így van e. A pénzről, hogy van, vagy nincs, nem esett szó, és azt se nagyon mondták, hogy erre nincs pénzünk, ezt nem tudjuk megvenni, szegények vagyunk. Tehát ilyen jellegű élményeim nem voltak, és úgy emlékszem, hogy amit szerettem volna, azt általában meg is kaptam. Ki is hisztiztem, vagyis inkább kiduzzogtam azokat a dolgokat, amikre azt éreztem akkor 4-5 éves koromban, hogy nekem borzasztó nagy szükségem van. Nagyon kevés olyan dolog volt, amire nemet mondtak. A nagyobb ajándékokat karácsonyra, vagy szülinapra, tehát valamilyen alkalomra megkaptam.

A szüleim már egészen óvodás koromtól küldtek el egyedül vásárolni, én pedig nagyon szerettem ezt, szerettem, ha pénz van nálam. Élveztem számolgatni, nagyon sokszor számoltam anyának a brifkójából, mivel ő vendéglátós volt, hatalmas brifkójában agyon sok címlet volt, aprópénzek, papírpénzek, és én nagyon sokszor játszottam a pénzzel. 

Volt egy pénztárgépem is, azt 6 éves koromban kaptam, az volt a legnagyobb vágyam, és van egy olyan emlékem, amikor egy igazi pénztárba ültettek be a közeli kisboltban, 3 éves lehettem. Imádtam, ahogy csilingel a kassza, imádtam, ahogy visszaadnak, nagyon szerettem boltba járni, és egyedül intézni az ügyleteket, és ezért nagyon korán meg is tanultam számolni, hogy ne csaphassanak be. Tehát nagyon közeli, nagyon jó viszonyom volt a pénzzel. Édesanyám mindig azt mondta, hogy mossak kezet, mert a pénz az koszos, ne pénzezzek, ne fogdossam a pénzt. Valahogy az ő oldaláról mindig volt egy negatív csengése a bankóknak, a pénzjegynek, nem magának a pénzenergiának, inkább a fizikai pénznek.

Az édesapám oldaláról nem jött a pénzről túl sok információ, amit én láttam belőle, ahogy jött neki, úgy el is ment. Szerette költeni, szórni a pénzt. Ő az, akire azt mondták, hogy „égette a zsebét a forint”, tehát nagyon könnyen kiadott számára fontos dolgokra, például ruházkodásra, bútorokra, ételre, benzinre, zene szerkezetekre, cd-kre, videokazettákra stb. pénzt. Tehát inkább ilyen instant élvezeti cikkekre, hiszen egy bika jegyű férfiról beszélünk. Nála soha nem láttam, hogy spórolt volna. 

Nagyjából 9 éves koromig nem tudtam, hogy a pénz az problémát jelenthet. Az anyai nagyszüleim spórolósak voltak, apai nagyszüleim sajnos meghaltak, de tudom ott inkább könnyen jött könnyen ment a pénz. A nagyszüleim olyan emberek voltak, akik nagyon keményen dolgoztak a pénzért, és szó szerint hétrét görnyedve hajoltak le a forintért. Ők mezőgazdasággal foglalkoztak, nagyon megbecsülték a pénzt. Nekik ahhoz volt tehetségük, hogy azt a kevés pénzt, amit megkerestek, azt félre tudták tenni, és hihetetlen összegeket spóroltak meg.

Arról az oldalról mindig azt kaptam meg, hogy spórolni kell, a pénzt nem lehet elszórni, a pénz jobb, hogy ha valahol van, egy biztos tartalék, és nem szabad hozzányúlni, vagy olyan dolgokat venni belőle, amik pusztán élvezeti értéke van és Nagyon idegesek voltak rám és az apukámra, mert mi nagyon szerettük a szép ruhákat, és nagyon könnyen el tudtuk költeni a pénzt. Tehát már volt bennem egy ilyen kettősség a pénzzel kapcsolatban egészen édesapám haláláig.

Akkor 9 éves voltam, voltam, amikor apukám elhunyt, ott jött elő az életemben a pénztelenség, a pénz hiányának a fogalma, ez hatalmas törést hozott az életemben, hiszen az anyukám meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ott maradt egy 9 éves gyerekkel és egy vállalkozással. amihez neki semmi köze nem volt, a saját munkáját, a vendéglátást egyedülálló anyaként ott kellett hagynia, amit ő egyébként nagyon szeretett, és ami egy meglehetősen stabil megélhetést biztosított akkoriban neki.

Ott szembesültem vele, hogy nélkülöznünk kell, miután apukám vállalkozó volt, és inkasszálták a vagyonát. Anya akkoriban egy elég komoly mínusszal és egy temetés költséggel ott állt teljesen egyedül, sok mindenre nemet kellett mondani, és sok dolgot, ami addig evidenciának számított, nem kaphattam meg, vagy nem akkor kaphattam meg. Nagyjából akkor kezdődött az életemben, hogy a pénz inkább egy problémaforrás, valami, ami fejfájást okoz, láttam, hogy nagyon sokat kell anyának dolgozni érte, és ő ezt hangsúlyozta is.

Mondta, hogy tanuljak nagyon keményen, illetve csak akkor lesz belőlem ember, és fogok jó pénzt keresni, ha nagyon szorgalmasan tanulok. Nagyjából mindent a tanulásnak vetettem alá, és hogy nem hozzak szégyent anyukám fejére, és azt a nagyon sok munkát, amit belerak a taníttatásomba, etetésembe, ruházásomba, azt vissza tudjam neki majd adni azzal, hogy én jól tanulok, jó munkám lesz, és nem kell rólam gondoskodnia. Akkor éreztem 9 évesen, és nagyjából a következő 10 évben így is volt, hogy én igazából egy teher vagyok, ami nagyon sok pénzt visz el, és semmit nem hoz a házhoz.

A pénzzel való viszonyom utána a lehetőségekhez mérten viszonylag szabad lett, és én voltam az, aki a csekkeket befizette, én mentem sokszor boltba, tehát nagyon hamar megtanultam vele bánni, gazdálkodni, illetve mivel nem volt végtelen számú pénz, ami a rendelkezésünkre állt, azt is megtanultam, hogy hogyan kell spórolni, és hogy nem mindent engedhetünk meg magunknak.

El kellett dönteni, hogy 2-3 dolog közül csak az egyik fér bele, hogy melyiket vesszük meg. Döntenem kellett arról is, hogy mi az, ami fontos, és mi az, amit teljesen el tudok engedni az életemben, sokszor volt, hogy nem kaptam meg akkoriban, amit szerettem volna, mert nem érkezett meg anya számlájára a pénz, és karácsonyra semmit nem kaptam. Más gyerekek sok karácsonyi ajándékot kaptak, ez nagyon mély nyomokat hagyott bennem, és akkor én meg is fogadtam, hogy nem leszek szegény, és amint lehetőségem lesz, pénzt akarok keresni, nem fogok nélkülözni. Az is nagyon bántott, hogy valakinek Nike cipője volt, nekem „csak” Reebok jutott.

Nekem ez lelki teher volt, és nagyon sokszor voltam amiatt ideges, hogy nem azt az életszínvonalat tudom élni, amit én szerettem volna. Mindig arra gondoltam, hogy ha apukám élne, minden sokkal jobb lenne, és milyen terhekkel és nehézségekkel jár a pénznek a megteremtése. Ettől függetlenül nagyon motivált voltam abban, hogy minél előbb tudjak én is termelni, és pénzt keresni. 

Amikor lehetett, munkába álltam, már a gimnázium mellett a nyári időszakban, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Addigi is a fontos dolgokra megkaptam a lehetőségekhez mérten anyukámtól mindent, de mégis volt egy fontossági sorrend. A tanulás mindig elsőbbséget élvezett, hogy az iskolával, különórákkal kapcsolatban minden biztosítva legyen.

Utána maradt az öltözködés, ami nekem nagyon fontos volt, és azt láttam, hogy ahhoz hogy én jól éljek, és az igényeim szerint öltözködni tudjak, ahhoz anyukám a saját igényeiről teljesen lemondott, teljesen elhanyagolta magát, hogy nekem mindenem meglegyen. Ez által még inkább úgy éreztem, hogy tartozom neki, hogy köteles vagyok majd sok pénzt keresni és jól tanulni, nagy karriert befutni. Aztán a gimnázium mellett a nyári munkákból mindig annyi pénzem volt, amire nekem szükségem volt. 

A pénzzel való viszonyom akkor lépett új szintre, amikor felköltöztem Budapestre. A felköltözésem után nem sokkal muszáj voltam munkát vállalni, mert annyira minimális volt az az életszínvonal, amit itt Budapesten élni tudtam, hogy kénytelen voltam ismét az iskola mellett dolgozni, hogy a számomra fontos dolgok – nálam elsősorban az öltözködés volt, az, hogy el tudjak menni szórakozni, el tudjak menni fodrászhoz, tudjak magamnak szépségápolási termékeket venni – engem ez motivált.

Ez nem luxus színvonal, de szerettem, hogy ha vannak márkás ruháim, finom parfümök, el tudtam menni a barátaimmal a Balatonra, ezekre én mindig megteremtettem magamnak az összegeket. Utána, amikor lediplomáztam, és elkezdtem dolgozni, lett önálló keresetem, de az is annyira pici összeg volt pályakezdőként, hogy azt a munkámat, amit még a főiskola mellett vállaltam, nem tudtam elengedni, nagyon sokáig két párhuzamos munkahelyem volt, mert így tudtam biztosítani, hogy ne szenvedjek hiányt.

Akkor már egyre komfortosabb voltam a pénzzel, egyre kevésbé éreztem, hogy ez számomra teher, nagyon sok munkával tudtam számomra nagyobb összeget teremteni. De amire akartam, lett. Soha nem csak úgy jött, de amit kiterveltem, arra sikerült összegyűjtenem a megfelelő pénzmennyiséget. Akkor egyre inkább éreztem, hogy ha vannak céljaim, konkrét terveim, és konkrét összegekben gondolkozom. Éreztem, ha nekem valamire szükségem van a lakásban, egy kanapét szeretnék, akkor arra kell megteremtenem a pénzt.

Ha egy új cipőt, akkor arra. Ha el akarok menni a barátaimmal egy hétre nyaralni, akkor arra. Mindig voltak céljaim, és soha nem azt néztem, hogy mennyit keresek, és ebbe mi fér bele a keresetemből, hanem mindig azt néztem, hogy mi az, amire nekem szükségem van, mivel érezném jól magam, és kiszámoltam, hogy nagyjából ahhoz mennyi pénzt kellene keresnem, hogy abba beleférjen minden vágyam. Nekem mindig az a pénzösszeg volt a fejemben, az „villogott”, és mindig el is tudtam érni.

A keresetem mindig én meghatároztam eddigi életemben! Volt, amikor 1-2 hónap alatt, volt, amikor fél év alatt, de addig nem tágítottam, amíg meg nem sikerült teremtenem az összeget forintra pontosan. A munkában is ha azt éreztem, hogy kihasználnak, tehát túl sok munkát adnak, és túl kevés a fizetésem, akkor váltottam. Megpróbáltam fizetésemelést kérni, vagy magasabb pozícióba átmenni, és ha erre nem volt a cégnél lehetőség, akkor váltottam egy teljesen más területre.

Soha nem féltem, mert mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ha én úgy érzem, nem vagyok eléggé becsülve, nem vagyok elég motivált, akkor annak semmi értelme nincs. Soha nem éreztem úgy, hogy nekem a kisebb, biztos összeget féltenem kéne, és nem szabadna feladnom azért, hogy talán majd esetleg máshol később többet kapok. 

Volt valami fajta megmagyarázhatatlan hit bennem, hogy ha van a fejemben egy új cél, új életszínvonal, akkor ahhoz kell, hogy legyen új kereset is, ha szükségem van több pénzre, mint amit keresek, akkor, ha nem itt, majd megkeresem egy másik helyen. Ez mindig így is történt és folyamatosan sikerült egyre jobb pozíciókban találnom magam, ahol szakmailag is elégedett tudtam lenni, és az anyagi megbecsülésemet is egyre inkább éreztem. 

Amit én megtanultam a pénzzel kapcsolatban, hogy nem a pénz határozza meg, hogy neked mi fér bele az életedbe, és mi lehet az igényed. Szerintem mindig az igényed és a saját vágyaid határozzák meg, hogy mennyi pénzt tudsz teremteni. Amikor konkrét céljaid vannak, és nem csak egy pénzösszeget akarsz megteremteni, úgy mindig sokkal hamarabb el tudod érni.

Amikor a saját vállalkozásomat elindítottam teljesen a nulláról, sőt, ott ugye minden hónapban mínuszról indulok, hiszen vannak fix költségeim, van könyvelőm, vannak adók, járulékok, mindenféle rendszerhasználati díj. Itt is mindig meghatároztam azt az összeget minden hónapban, amivel én elégedett tudok lenni. Évről évre mindig meghatározom a növekedés mértékét is. Így tudatosan alakítom a pénzügyeimet, nem csak az erők dobálnak,  nem „ahogy esik, úgy puffan” elven működök, sokkal hatékonyabban tudok teremteni. Tavaly ez odáig „fajult”, hogy 12 hónap alatt sikerült megháromszorozni a bevételeimet. 

Akár egy koronavírus krízis esetén is lehet bevételeket szerezni, még ha nem is bevételeket növelni, egy olyan váratlan helyzetben, mint a mostani, sokan munka nélkül maradtak, vagy drasztikusan lecsökkent a saját munkájuk ergo fizetésük, még ilyenkor is van lehetőség úgymond „előre menekülni”, és azt érezni, hogy van hatalmam a bevételeim felett. Igaz, hogy kevesebbet keresek a válság idején én is, de a keresetemből és a félretett pénzemből megengedhetem magamnak, hogy invesztáljak olyan termékek fejlesztésébe, vagy legyártásába, mint például ez az online tanfolyam, ami utána majd bevételt fog termelni. Tehát én most invesztíciót hajtok végre, aminek később lesz meg a pozitív eredménye. Ha az embernek nincsenek tartalékai, akkor csak a túlélésben tud gondolkodni, és nem tud ilyen helyzetekben előre gondolkodni. 

Az én életemben a pénz egy lehetőség, egy játék, és nem a pénzösszeg érdekel, amit megkeresek, hanem, hogy milyen lehetőségek tartoznak ahhoz a pénzösszeghez, és milyen kreatív módon jutok el ahhoz az összeghez. Soha nem lépem át a saját kompetencia határomat, mindig tudom, hogy mi az, ami még belefér, mert nem lehet egyik pillanatról a másikra „milliomos” az ember, mert az problémát fog okozni. Ha szépen lassan egyesével haladsz a „lépcsőfokokon”, akkor 1, maximum 2 éven belül nagyon látványos, szignifikáns változásokat tudsz elérni a pénzügyeid tekintetében. Ehhez fontos, hogy legyenek céljaid, hogy ne alkudj meg, ne elégedj meg kevesebbel.

De ne is tűzz ki magad elé irreális célokat, és folyamatosan tegyél azért, hogy a céljaidat elérd. Én mindig dolgoztam, egész életemben (gimitől kezdve), 8 hónap volt, amikor munkanélküli voltam, tehát soha nem hagytam, hogy a pénzenergia eltávolodjon tőlem. A pénzenergiát folyamatosan dolgoztatni kell, és minden nap, ha van egy kis tranzakció az életedben – érkezik egy összeg a számládra, figyeled a számlád, pénztárcád, amikor kiadsz pénzt, folyamatosan figyelsz a pénzmozgásra, akkor sokkal könnyebb életben tartanod az energiát. Ahogy szokták mondani, „a pénz pénzt fial”, és ez tényleg így van. 

Minél több pénze van az embernek, minél több tranzakciót bonyolít, annál jobban vonzod is a pénzt. Amikor nincs pénzed, a hiány-tudat csak hiányt tud teremteni. Amikor folyamatosan azon görcsölsz, hogy nem lesz elég, befizettem, megkerestem, utána megint befizetem, elköltöttem, azt éled meg, hogy nincs elég, akkor sajnos ezt a hiányt fogod az életedben állandósítani, és a pénz egy probléma lesz. Egy bosszúságforrás, és nem pedig örömforrás. És ki akar még több idegességet bevonzani az életébe? 

Ahogy látod az én életemben a pénz mindig fontos szerepet kapott, és a mai napig szeretem számolni, szeretem az illatát, szeretem megfogni, gyűjteni, szeretem, ha van készpénzem, szeretem a bankszámlámat nézegetni. Jó érzés az is, hogy ha olyan dologra adok ki, aminek utána tudok örülni, például egy tanfolyamra, oktatásra, szép ruhára, jó minőségű ételekre, nyaralásra, tehát ami számomra értéket képvisel, arra mindig jó szívvel adok ki. Nagyon szeretem azt is, amikor beérkezik, őszinte örömmel és hálával tölt el. 

Azt hiszem, ez az oka annak, hogy a pénz területén sikeresnek mondhatom magam, és az indulás ellenére, ami elég döcögős volt, főleg 9 és 19 éves korom között, mégiscsak sikerült átalakítani a viszonyomat a pénzzel, és már sokkal inkább tekintem a barátomnak, mint az ellenségemnek. 

Remélem, hogy inspirál a történetem. Ha van kedved, oszd meg Te is a sajátod, hogy Te hogyan éled meg a pénzzel kapcsolatos történéseket, mennyire vagy elégedett a pénzügyi helyzeteddel, mi az amit otthonról hozol a pénzzel kapcsolatban?

Köszönöm szépen, hogy megoszthattam veled a történetem, kívánom, hogy érkezzen Hozzád annyi pénz, amennyire a Lelkedből vágysz! 🙂