Jeshua tanításai: szívből a szíveknek
Ezek a csatornázott anyagok az emlékezés eszközei. A lelked hívta be a lehetőséget, és Jeshua vezet ezen az úton végig. Élete és halála fontosabb pillanataiba enged betekintést, ad át tanításokat, megismerheted a küldetése szempontjából legfontosabb személyeket is. Három tanfolyam, három utazás, három hangulat, és végtelen bölcsesség. Szelídsége, szeretetteljes szavai békét hoznak a szívekbe és elmét is elcsendesítik. Túlzás nélkül sorfordító, személyiséget átalakító hatású anyagok, amiket azoknak ajánlok, akik készek elengedni az elvárásaikat Jézussal szemben, és azt a képet, amit eddig őriztek vele kapcsolatban.
Jeshua nyomában: a kezdetek
Szellemi tanítások érkeznek Jézusról a történelmi személytől, aki maga volt az Élő Krisztus. Olyan információk, melyeket a szív térben tudunk igazán értelmezni, befogadni. A tanítások túlmutatnak a személyen, és a Felemelkedett Mester energiáját is érzékelni tudjuk, aki azért van itt, hogy támogasson az emlékezésben, és a Földet a megújulás, az Emberiséget a Felemelkedés időszakában.
Jézus energiája sokak számára vonzó, biztonságot adó, nem kell részleteznünk miért. Csodatevő, gyógyító, próféta, megváltó. Ám ezek mellett beavatott Hórusz Pap, Esszénus Tanítvány, Tantra Nagymester, férj, apa, férfi és barát is volt.
Életének azon részéből oszt meg velünk tanításokat, történeteket, amikről nem szól a Biblia. Olyan energia közvetítéseket, csatornázott üzenetekt ad át számunkra, mely a jelen kor embere számára is hasznos lehet. Nagyon is emberi az alakja, személye, életútja, mégha a küldetése nem is volt hétköznapi.
Jeshua&Magdaléna: férfi és nő közös küldetése
Advent a várakozásideje, a befelé figyelés, az elcsendesedés időszaka, gyújtjuk szívünkben a Fényt, mert kivül sötét és hideg van. Vágyunk a melegségre, arra hogy valami megszülessen bennünk: hit, remény, öröm, szeretet.
Jézus ebben a szentséges időszakban folytatja a tanításait, amit korábban elkezdett. Megérkezük abba az időbe, amikor újra feltűnik, elkezd tanítani, követőket gyűjt maga köré. Ez a Jézus már sokunk számára ismerős, tudunk hozzá kapcsolódni, csodatevő, gyógyító, tanító, határozott, karizmatikus alak, akiért tömegek rajonganak.
Egy fontos részt kihagy a Biblia, Jézusnak volt egy Társa, aivel együtt járták be az utat, aki biztosította, hogy felkeszült maradjon testileg, lelkileg is az előtte álló feladatokra. Mária Magdolna, aki egyenrangú társ, barát, beavató, szerelmes, feleség, aki nélkül a misztérium, a Krisztussá válás nem jöhetett volna össze. A Férfi Nő nélkül nem teljes, nem isten, nem megváltó. A Nő ereje, tisztasága, szerelme a Kulcs a transzformációban, kihagyni Őt nem lehet, nem is érdemes.
Ketten érkeztek, hogy átadják azokat a tanításokat, és elmeséljék a saját történetüket, ami számunkra is követendő példa lehet, amennyiben Boldog Társkapcsolat és ezáltal az Új Férfi, Új Nő, Új Párkapcsolat, ezáltal az Új Föld megteremtésén fáradozunk.
Jeshua, a megtestesült Ige
A tanfolyamsorozat harmadik, egyben záró részéhez érkeztünk.
Jeshua életében elérkezik a megmérettetés pillanata. Az a pont, ahol már nincs visszaút, teljesen jelen kell lenni. Ahol a küldetés beteljesítése nem halogatható tovább, és ahol a tanító végérvényesen Mesterré válik Jézusból Krisztus születik.
A Mester felidézi a keresztre feszítést megelőző hónapokat:
tanításokon, történeteken és gyakorlatokon keresztül vezet végig minket azon az úton, amely az emberi határokon túlra nyílik. Végigkísérjük az utolsó napokat – nemcsak az ő szemszögéből, hanem Társa, Édesanyja, családja és Tanítványai nézőpontjából is.
Ez az időszak nem a szenvedésről szól, hanem a végső Beavatásról. Arról a tudásról, amely megmutatja, mi az, ami testben, itt a Földön lehetséges. Arról az örökségről, amelyet ránk hagyott: az emlékezés lángját, a remény, a szeretet és az Új Élet magjait.
Most ezek a magok szárnyra kelnek, a fény lángjai fellobbannak a szívekben, a feledés fátyla szertefoszlik.
Ez nem a lezárás, hanem az Emlékezés, és egy Új Kezdet.



