Az én viszonyom a pénzhez

/2 hozzászólás/Kategória: /Szerző:

Ebben a blog bejegyzésben a saját életemből szeretnék megosztani Veled néhány emlékezetes pillanatot, hogyan is alakult a viszonyom a pénzzel. Egészen gyermekkoromig megyek vissza: nálunk jó sokáig nem beszéltek a pénzről a szüleim. Nem tudom, hogy ez más gyerekeknél is így van e. A pénzről, hogy van, vagy nincs, nem esett szó, és azt se nagyon mondták, hogy erre nincs pénzünk, ezt nem tudjuk megvenni, szegények vagyunk. Tehát ilyen jellegű élményeim nem voltak, és úgy emlékszem, hogy amit szerettem volna, azt általában meg is kaptam. Ki is hisztiztem, vagyis inkább kiduzzogtam azokat a dolgokat, amikre azt éreztem akkor 4-5 éves koromban, hogy nekem borzasztó nagy szükségem van. Nagyon kevés olyan dolog volt, amire nemet mondtak. A nagyobb ajándékokat karácsonyra, vagy szülinapra, tehát valamilyen alkalomra megkaptam.

A szüleim már egészen óvodás koromtól küldtek el egyedül vásárolni, én pedig nagyon szerettem ezt, szerettem, ha pénz van nálam. Élveztem számolgatni, nagyon sokszor számoltam anyának a brifkójából, mivel ő vendéglátós volt, hatalmas brifkójában agyon sok címlet volt, aprópénzek, papírpénzek, és én nagyon sokszor játszottam a pénzzel. 

Volt egy pénztárgépem is, azt 6 éves koromban kaptam, az volt a legnagyobb vágyam, és van egy olyan emlékem, amikor egy igazi pénztárba ültettek be a közeli kisboltban, 3 éves lehettem. Imádtam, ahogy csilingel a kassza, imádtam, ahogy visszaadnak, nagyon szerettem boltba járni, és egyedül intézni az ügyleteket, és ezért nagyon korán meg is tanultam számolni, hogy ne csaphassanak be. Tehát nagyon közeli, nagyon jó viszonyom volt a pénzzel. Édesanyám mindig azt mondta, hogy mossak kezet, mert a pénz az koszos, ne pénzezzek, ne fogdossam a pénzt. Valahogy az ő oldaláról mindig volt egy negatív csengése a bankóknak, a pénzjegynek, nem magának a pénzenergiának, inkább a fizikai pénznek.

Az édesapám oldaláról nem jött a pénzről túl sok információ, amit én láttam belőle, ahogy jött neki, úgy el is ment. Szerette költeni, szórni a pénzt. Ő az, akire azt mondták, hogy „égette a zsebét a forint”, tehát nagyon könnyen kiadott számára fontos dolgokra, például ruházkodásra, bútorokra, ételre, benzinre, zene szerkezetekre, cd-kre, videokazettákra stb. pénzt. Tehát inkább ilyen instant élvezeti cikkekre, hiszen egy bika jegyű férfiról beszélünk. Nála soha nem láttam, hogy spórolt volna. 

Nagyjából 9 éves koromig nem tudtam, hogy a pénz az problémát jelenthet. Az anyai nagyszüleim spórolósak voltak, apai nagyszüleim sajnos meghaltak, de tudom ott inkább könnyen jött könnyen ment a pénz. A nagyszüleim olyan emberek voltak, akik nagyon keményen dolgoztak a pénzért, és szó szerint hétrét görnyedve hajoltak le a forintért. Ők mezőgazdasággal foglalkoztak, nagyon megbecsülték a pénzt. Nekik ahhoz volt tehetségük, hogy azt a kevés pénzt, amit megkerestek, azt félre tudták tenni, és hihetetlen összegeket spóroltak meg.

Arról az oldalról mindig azt kaptam meg, hogy spórolni kell, a pénzt nem lehet elszórni, a pénz jobb, hogy ha valahol van, egy biztos tartalék, és nem szabad hozzányúlni, vagy olyan dolgokat venni belőle, amik pusztán élvezeti értéke van és Nagyon idegesek voltak rám és az apukámra, mert mi nagyon szerettük a szép ruhákat, és nagyon könnyen el tudtuk költeni a pénzt. Tehát már volt bennem egy ilyen kettősség a pénzzel kapcsolatban egészen édesapám haláláig.

Akkor 9 éves voltam, voltam, amikor apukám elhunyt, ott jött elő az életemben a pénztelenség, a pénz hiányának a fogalma, ez hatalmas törést hozott az életemben, hiszen az anyukám meglehetősen nehéz helyzetbe került. Ott maradt egy 9 éves gyerekkel és egy vállalkozással. amihez neki semmi köze nem volt, a saját munkáját, a vendéglátást egyedülálló anyaként ott kellett hagynia, amit ő egyébként nagyon szeretett, és ami egy meglehetősen stabil megélhetést biztosított akkoriban neki.

Ott szembesültem vele, hogy nélkülöznünk kell, miután apukám vállalkozó volt, és inkasszálták a vagyonát. Anya akkoriban egy elég komoly mínusszal és egy temetés költséggel ott állt teljesen egyedül, sok mindenre nemet kellett mondani, és sok dolgot, ami addig evidenciának számított, nem kaphattam meg, vagy nem akkor kaphattam meg. Nagyjából akkor kezdődött az életemben, hogy a pénz inkább egy problémaforrás, valami, ami fejfájást okoz, láttam, hogy nagyon sokat kell anyának dolgozni érte, és ő ezt hangsúlyozta is.

Mondta, hogy tanuljak nagyon keményen, illetve csak akkor lesz belőlem ember, és fogok jó pénzt keresni, ha nagyon szorgalmasan tanulok. Nagyjából mindent a tanulásnak vetettem alá, és hogy nem hozzak szégyent anyukám fejére, és azt a nagyon sok munkát, amit belerak a taníttatásomba, etetésembe, ruházásomba, azt vissza tudjam neki majd adni azzal, hogy én jól tanulok, jó munkám lesz, és nem kell rólam gondoskodnia. Akkor éreztem 9 évesen, és nagyjából a következő 10 évben így is volt, hogy én igazából egy teher vagyok, ami nagyon sok pénzt visz el, és semmit nem hoz a házhoz.

A pénzzel való viszonyom utána a lehetőségekhez mérten viszonylag szabad lett, és én voltam az, aki a csekkeket befizette, én mentem sokszor boltba, tehát nagyon hamar megtanultam vele bánni, gazdálkodni, illetve mivel nem volt végtelen számú pénz, ami a rendelkezésünkre állt, azt is megtanultam, hogy hogyan kell spórolni, és hogy nem mindent engedhetünk meg magunknak.

El kellett dönteni, hogy 2-3 dolog közül csak az egyik fér bele, hogy melyiket vesszük meg. Döntenem kellett arról is, hogy mi az, ami fontos, és mi az, amit teljesen el tudok engedni az életemben, sokszor volt, hogy nem kaptam meg akkoriban, amit szerettem volna, mert nem érkezett meg anya számlájára a pénz, és karácsonyra semmit nem kaptam. Más gyerekek sok karácsonyi ajándékot kaptak, ez nagyon mély nyomokat hagyott bennem, és akkor én meg is fogadtam, hogy nem leszek szegény, és amint lehetőségem lesz, pénzt akarok keresni, nem fogok nélkülözni. Az is nagyon bántott, hogy valakinek Nike cipője volt, nekem „csak” Reebok jutott.

Nekem ez lelki teher volt, és nagyon sokszor voltam amiatt ideges, hogy nem azt az életszínvonalat tudom élni, amit én szerettem volna. Mindig arra gondoltam, hogy ha apukám élne, minden sokkal jobb lenne, és milyen terhekkel és nehézségekkel jár a pénznek a megteremtése. Ettől függetlenül nagyon motivált voltam abban, hogy minél előbb tudjak én is termelni, és pénzt keresni. 

Amikor lehetett, munkába álltam, már a gimnázium mellett a nyári időszakban, hogy legyen egy kis zsebpénzem. Addigi is a fontos dolgokra megkaptam a lehetőségekhez mérten anyukámtól mindent, de mégis volt egy fontossági sorrend. A tanulás mindig elsőbbséget élvezett, hogy az iskolával, különórákkal kapcsolatban minden biztosítva legyen.

Utána maradt az öltözködés, ami nekem nagyon fontos volt, és azt láttam, hogy ahhoz hogy én jól éljek, és az igényeim szerint öltözködni tudjak, ahhoz anyukám a saját igényeiről teljesen lemondott, teljesen elhanyagolta magát, hogy nekem mindenem meglegyen. Ez által még inkább úgy éreztem, hogy tartozom neki, hogy köteles vagyok majd sok pénzt keresni és jól tanulni, nagy karriert befutni. Aztán a gimnázium mellett a nyári munkákból mindig annyi pénzem volt, amire nekem szükségem volt. 

A pénzzel való viszonyom akkor lépett új szintre, amikor felköltöztem Budapestre. A felköltözésem után nem sokkal muszáj voltam munkát vállalni, mert annyira minimális volt az az életszínvonal, amit itt Budapesten élni tudtam, hogy kénytelen voltam ismét az iskola mellett dolgozni, hogy a számomra fontos dolgok – nálam elsősorban az öltözködés volt, az, hogy el tudjak menni szórakozni, el tudjak menni fodrászhoz, tudjak magamnak szépségápolási termékeket venni – engem ez motivált.

Ez nem luxus színvonal, de szerettem, hogy ha vannak márkás ruháim, finom parfümök, el tudtam menni a barátaimmal a Balatonra, ezekre én mindig megteremtettem magamnak az összegeket. Utána, amikor lediplomáztam, és elkezdtem dolgozni, lett önálló keresetem, de az is annyira pici összeg volt pályakezdőként, hogy azt a munkámat, amit még a főiskola mellett vállaltam, nem tudtam elengedni, nagyon sokáig két párhuzamos munkahelyem volt, mert így tudtam biztosítani, hogy ne szenvedjek hiányt.

Akkor már egyre komfortosabb voltam a pénzzel, egyre kevésbé éreztem, hogy ez számomra teher, nagyon sok munkával tudtam számomra nagyobb összeget teremteni. De amire akartam, lett. Soha nem csak úgy jött, de amit kiterveltem, arra sikerült összegyűjtenem a megfelelő pénzmennyiséget. Akkor egyre inkább éreztem, hogy ha vannak céljaim, konkrét terveim, és konkrét összegekben gondolkozom. Éreztem, ha nekem valamire szükségem van a lakásban, egy kanapét szeretnék, akkor arra kell megteremtenem a pénzt.

Ha egy új cipőt, akkor arra. Ha el akarok menni a barátaimmal egy hétre nyaralni, akkor arra. Mindig voltak céljaim, és soha nem azt néztem, hogy mennyit keresek, és ebbe mi fér bele a keresetemből, hanem mindig azt néztem, hogy mi az, amire nekem szükségem van, mivel érezném jól magam, és kiszámoltam, hogy nagyjából ahhoz mennyi pénzt kellene keresnem, hogy abba beleférjen minden vágyam. Nekem mindig az a pénzösszeg volt a fejemben, az „villogott”, és mindig el is tudtam érni.

A keresetem mindig én meghatároztam eddigi életemben! Volt, amikor 1-2 hónap alatt, volt, amikor fél év alatt, de addig nem tágítottam, amíg meg nem sikerült teremtenem az összeget forintra pontosan. A munkában is ha azt éreztem, hogy kihasználnak, tehát túl sok munkát adnak, és túl kevés a fizetésem, akkor váltottam. Megpróbáltam fizetésemelést kérni, vagy magasabb pozícióba átmenni, és ha erre nem volt a cégnél lehetőség, akkor váltottam egy teljesen más területre.

Soha nem féltem, mert mindig az lebegett a szemem előtt, hogy ha én úgy érzem, nem vagyok eléggé becsülve, nem vagyok elég motivált, akkor annak semmi értelme nincs. Soha nem éreztem úgy, hogy nekem a kisebb, biztos összeget féltenem kéne, és nem szabadna feladnom azért, hogy talán majd esetleg máshol később többet kapok. 

Volt valami fajta megmagyarázhatatlan hit bennem, hogy ha van a fejemben egy új cél, új életszínvonal, akkor ahhoz kell, hogy legyen új kereset is, ha szükségem van több pénzre, mint amit keresek, akkor, ha nem itt, majd megkeresem egy másik helyen. Ez mindig így is történt és folyamatosan sikerült egyre jobb pozíciókban találnom magam, ahol szakmailag is elégedett tudtam lenni, és az anyagi megbecsülésemet is egyre inkább éreztem. 

Amit én megtanultam a pénzzel kapcsolatban, hogy nem a pénz határozza meg, hogy neked mi fér bele az életedbe, és mi lehet az igényed. Szerintem mindig az igényed és a saját vágyaid határozzák meg, hogy mennyi pénzt tudsz teremteni. Amikor konkrét céljaid vannak, és nem csak egy pénzösszeget akarsz megteremteni, úgy mindig sokkal hamarabb el tudod érni.

Amikor a saját vállalkozásomat elindítottam teljesen a nulláról, sőt, ott ugye minden hónapban mínuszról indulok, hiszen vannak fix költségeim, van könyvelőm, vannak adók, járulékok, mindenféle rendszerhasználati díj. Itt is mindig meghatároztam azt az összeget minden hónapban, amivel én elégedett tudok lenni. Évről évre mindig meghatározom a növekedés mértékét is. Így tudatosan alakítom a pénzügyeimet, nem csak az erők dobálnak,  nem „ahogy esik, úgy puffan” elven működök, sokkal hatékonyabban tudok teremteni. Tavaly ez odáig „fajult”, hogy 12 hónap alatt sikerült megháromszorozni a bevételeimet. 

Akár egy koronavírus krízis esetén is lehet bevételeket szerezni, még ha nem is bevételeket növelni, egy olyan váratlan helyzetben, mint a mostani, sokan munka nélkül maradtak, vagy drasztikusan lecsökkent a saját munkájuk ergo fizetésük, még ilyenkor is van lehetőség úgymond „előre menekülni”, és azt érezni, hogy van hatalmam a bevételeim felett. Igaz, hogy kevesebbet keresek a válság idején én is, de a keresetemből és a félretett pénzemből megengedhetem magamnak, hogy invesztáljak olyan termékek fejlesztésébe, vagy legyártásába, mint például ez az online tanfolyam, ami utána majd bevételt fog termelni. Tehát én most invesztíciót hajtok végre, aminek később lesz meg a pozitív eredménye. Ha az embernek nincsenek tartalékai, akkor csak a túlélésben tud gondolkodni, és nem tud ilyen helyzetekben előre gondolkodni. 

Az én életemben a pénz egy lehetőség, egy játék, és nem a pénzösszeg érdekel, amit megkeresek, hanem, hogy milyen lehetőségek tartoznak ahhoz a pénzösszeghez, és milyen kreatív módon jutok el ahhoz az összeghez. Soha nem lépem át a saját kompetencia határomat, mindig tudom, hogy mi az, ami még belefér, mert nem lehet egyik pillanatról a másikra „milliomos” az ember, mert az problémát fog okozni. Ha szépen lassan egyesével haladsz a „lépcsőfokokon”, akkor 1, maximum 2 éven belül nagyon látványos, szignifikáns változásokat tudsz elérni a pénzügyeid tekintetében. Ehhez fontos, hogy legyenek céljaid, hogy ne alkudj meg, ne elégedj meg kevesebbel.

De ne is tűzz ki magad elé irreális célokat, és folyamatosan tegyél azért, hogy a céljaidat elérd. Én mindig dolgoztam, egész életemben (gimitől kezdve), 8 hónap volt, amikor munkanélküli voltam, tehát soha nem hagytam, hogy a pénzenergia eltávolodjon tőlem. A pénzenergiát folyamatosan dolgoztatni kell, és minden nap, ha van egy kis tranzakció az életedben – érkezik egy összeg a számládra, figyeled a számlád, pénztárcád, amikor kiadsz pénzt, folyamatosan figyelsz a pénzmozgásra, akkor sokkal könnyebb életben tartanod az energiát. Ahogy szokták mondani, „a pénz pénzt fial”, és ez tényleg így van. 

Minél több pénze van az embernek, minél több tranzakciót bonyolít, annál jobban vonzod is a pénzt. Amikor nincs pénzed, a hiány-tudat csak hiányt tud teremteni. Amikor folyamatosan azon görcsölsz, hogy nem lesz elég, befizettem, megkerestem, utána megint befizetem, elköltöttem, azt éled meg, hogy nincs elég, akkor sajnos ezt a hiányt fogod az életedben állandósítani, és a pénz egy probléma lesz. Egy bosszúságforrás, és nem pedig örömforrás. És ki akar még több idegességet bevonzani az életébe? 

Ahogy látod az én életemben a pénz mindig fontos szerepet kapott, és a mai napig szeretem számolni, szeretem az illatát, szeretem megfogni, gyűjteni, szeretem, ha van készpénzem, szeretem a bankszámlámat nézegetni. Jó érzés az is, hogy ha olyan dologra adok ki, aminek utána tudok örülni, például egy tanfolyamra, oktatásra, szép ruhára, jó minőségű ételekre, nyaralásra, tehát ami számomra értéket képvisel, arra mindig jó szívvel adok ki. Nagyon szeretem azt is, amikor beérkezik, őszinte örömmel és hálával tölt el. 

Azt hiszem, ez az oka annak, hogy a pénz területén sikeresnek mondhatom magam, és az indulás ellenére, ami elég döcögős volt, főleg 9 és 19 éves korom között, mégiscsak sikerült átalakítani a viszonyomat a pénzzel, és már sokkal inkább tekintem a barátomnak, mint az ellenségemnek. 

Remélem, hogy inspirál a történetem. Ha van kedved, oszd meg Te is a sajátod, hogy Te hogyan éled meg a pénzzel kapcsolatos történéseket, mennyire vagy elégedett a pénzügyi helyzeteddel, mi az amit otthonról hozol a pénzzel kapcsolatban?

Köszönöm szépen, hogy megoszthattam veled a történetem, kívánom, hogy érkezzen Hozzád annyi pénz, amennyire a Lelkedből vágysz! 🙂

A siker 3 összetevője

/9 hozzászólás/Kategória: /Szerző:

Ebben a blog bejegyzésben egy olyan témát boncolgatok számodra, ami valószínűleg téged is érint. 

A legtöbb embert érdekli, hogy hogyan lehetne sikeres. Valljuk be őszintén, mindannyian vágyunk arra, hogy valamiben sikeresek legyünk. Sokan kutatják a siker titkát, pedig a sikernek leginkább nem titka, hanem összetevői vannak, mint egy kiváló receptnek. Amint az összetevőket a saját szádízére formálod, a Te sikered lesz számodra a legédesebb, a legfinomabb.

Azt szokták mondani, hogy a sikernek ára van. Ezzel én is egyetértek részben. Szeretném most megosztani Veled a saját tapasztalataimat, melyeket az elmúlt 14 évben szereztem, amióta a munka frontjára léptem, és ebből a 14 évből 6 éve már önálló, egyéni vállalkozóként tevékenykedem. Ez nagyon más, mint amikor munkavállaló voltam. Voltam sima munkavállaló, jutalékos rendszerben dolgozó, és most vállalkozó. Tehát elég széles spektrumát látom az anyagi világnak, és az, hogy mik azok az összetevők, amik minden szektorban, szinte minden munkakörben fontosak ahhoz, hogy sikerre tudjuk vinni az adott vállalkozást, azt a tevékenységet, amit végzünk, vagy akár egy párkapcsolatot, vagy egy képzést, amin részt veszünk. Hiszen sok minden számíthat sikernek.

A siker egy nagyon szubjektív fogalom, kinek mi számít sikernek, kinek ki számít sikeresnek. Számomra a siker egy belső minőség – tehát van egy belső elégedettség önmagammal, egy jó érzés, és van benne értékteremtés. Nem csak rólam szól, hanem a Világról is, és más embereknek is adok ezen keresztül valamit. Számomra a siker anyagi jólét, profit nélkül elképzelhetetlen. Tehát számomra lehet valaki úgy igazán sikeres, hogy közben egzisztenciális problémái vannak. Ha megtalálod azt a tevékenységet, amiben Te igazán jó vagy, és igazán ki tudsz teljesedni, és ezen keresztül tudsz adni valamit a Világnak, akkor az természetes, hogy anyagi bőséggel is jár, és a fizikai világban honorálni fogják a szolgálatodat, a fáradozásaidat, meg fogják fizetni a termékedet, szolgáltatásodat, attól függően, hogy mi az, amivel foglalkozol. 

Ne érts félre! Önmagában a pénzteremtés számomra nem sikertörténet, bár a világban sokan ez alapján határozzák meg önmagukat, és ha nincs profit, akkor ők vesztesek. Ez szintén távol áll tőlem. Nagyon nem mindegy miből jön az a profit. 

Na de vegyük akkor sorra, azokat a bizonyos összetevőket! 

Kiinduló pont, ami nem a felsorolás része, de enélkül nincs miről beszélni. Ez legyen a kiindulási alapunk. Majd sorra vesszük az összetevőket, szám szerint hármat, és egy kis extrát a végére! 🙂

Először is határozd meg, hogy miben akarsz TE sikeres lenni: mi a célod, mi a vágyad, mi az, ami hajt, és ennek a vágyadnak mi a magasabb rendű célja. Ha már tudod, hogy miért akarsz valamit tenni, mi vele a célod, mi az a „motor” ami Téged hajt, akkor sokkal könnyebben fogod elérni, Amikor már éppen feladnád, akkor ez a biztos tudás fog Téged tovább vinni. A szemed előtt mindig lebegjen egy hosszú távú cél, egy magasabb rendű cél, ami beteljesülést, elégedettség érzését fogja számodra okozni. A célmeghatározásról ettől részletesebben most nem szeretnék beszélni, ebből is érted, hogy ez miért fontos. 

Vegyük azt, hogy megvan a célod, ami Téged motivál, lelkesít, megvan az életterület, amiben Te sikert szeretnél elérni. Tehát a „boldog akarok lenni”, „gazdag akarok lenni”, „jól akarom érezni magam a bőrömben” számomra nem cél, mert ezek nagyon általános dolgok. Tehát konkrétabb meghatározás kell: legalább a szektort határozd meg, a vállalkozás minőségét, vagy egy profit rátát, vagy, hogy mi az, amit el szeretnél érni az embereknél ezzel az egésszel, vagy bármilyen más egyéb célod van. Tudd, hogy az miről szól számodra, és mit fog adni az neked, amikor el fogod érni.

Tehát vegyük azt, hogy megvan: tudod azt, hogy mit csinálsz, és miért csinálsz. Három fontos összetevőt szeretnék most Neked bemutatni, ami számomra a sikert hozta, és azt látom a világban, ha körülnézek, és beszélgetek olyan emberekkel, akik szintén sikeresek valamiben, hogy ez valahol hasonló. 

Az első, és legfontosabb számomra az, hogy legyen hitem. A hited az, ami Téged a legnehezebb pillanatokban is tovább fog vinni. Tehát az, hogy higgy Magadban, hogy képes vagy rá, meg tudod csinálni, mindennél fontosabb. Higgy abban, hogy amit elgondoltál, célul tűztél ki Magad elé, megvalósítható, és annak valóban van valamilyen fontos szerepe az emberek életében, hogy ezen keresztül Te valamit tudsz tenni. Nem kell mindig nagy világmegváltó célokra gondolni: az is lehet kiváló cél, hogy Te most azért dolgozol egy munkahelyen, hogy a tanfolyamaidat fizetni tudd, vagy egy világkörüli útra be tudd magad fizetni, vagy el tudj menni Indiába hátizsákkal 3 hónapra, vagy minden vágyad az, hogy vegyél egy új autót.

Tehát ezek a célok nem kisebbrendűek, mint kiteljesíteni a kreatív energiáimat, vagy a zenén keresztül szeretnék örömöt adni az embereknek, vagy masszőrként szeretném elérni, hogy jól érezzék magukat a testükben, aerobik oktatóként, hogy elégedetten nézzenek a tükörbe. Nagyon sokféle cél lehet, és én nem gondolnám, hogy egyik rosszabb a másiknál. A lényeg, hogy Te tudd, hogy mi igazán a célod, és ne csapd be Magad! 

Az első összetevő: a HIT

A Hit mindig segítségedre lesz. A hitben az a nehézség, hogy nem kézzelfogható, és hitet kívülről nem tudsz kapni. Ezt egy tölcséren keresztül senkinek a fejébe nem lehet beletölteni, nem lehet valakinek azt mondani, hogy már pedig innentől kezdve hiszel Magadban. Viszont, amíg nem hiszel, addig folyamatosan kétségeket fogsz teremteni az életedben, és kívülről is inkább bizonytalanságok fognak érkezni. A környezeted is meg fogja kérdőjelezni, hogy vajon az a cél megvalósítható-e. Nagyon sokszor hallom, hogy le tudják beszélni az embereket egy fontos álmukról, vágyukról. Elmondják a családtagjaiknak, a szerelmüknek, barátaiknak, és egyre több negatív visszajelzés jön.

Azt mondják, „ezt úgy sem tudod megcsinálni, nem lehet ebből megélni, ez nem jó megoldás, ne add fel a biztos állásodat, ugyan már! ez neked úgyse sikerülhet, túl nagy a tőkeigény stb. Tehát nagyon sok racionális észérvet sorakoztatnak fel, látszólag, de tudd, hogy ezek mindig róluk szólnak. Aki mondja, arról szól, és a saját hitrendszerét próbálja rád erőltetni. Amikor már eléggé erős a Hited magadban, nem hagyod, hogy kívülálló emberek lebeszéljenek, hanem azt mondod: hiszek eléggé magamban, tudom, hogy sikerülni fog, tudom, hogy ez a feladatom-küldetésem, tudom, hogy ez a célom. Tudom, hogy mi a célom ezzel a céllal. Teszek érte, folyamatosan cselekszem.

A hit azt jelenti, hogy már úgy csinálsz, mintha az a dolog, amire vágysz, meglenne. A hited megteremti az utat a célodhoz. Sokszor én sem látom az összes lépést, csak mondjuk a következő egyet. De az pont elég ahhoz, hogy lépjek. Nem egyszer, nem kétszer merült fel bennem is, hogy feladom, de akkor azt a kérdést tettem fel magamnak: mi a legrosszabb, ami történhet? Maximum az, hogy nem sikerül. De legalább megpróbáltam, és tiszta a lelkiismeretem. Mindig visszakanyarodtam ahhoz az érzéshez, hogy kezdtem el pl. azt a tanfolyamot, miért váltottam munkahelyet, miért mondtam fel a biztos állásomat… Amikor a miérteket megtaláltam magamban, ezt próbáltam erősíteni.

A legnehezebb órákban is mentem tovább. Tehát minél inkább választod azt, hogy továbbmész, újra és újra lépsz egyet, annál erősebbé válsz, és előbb-utóbb lesznek pozitív visszajelzések. A pozitív visszajelzések és történések megerősítik az önbizalmadat. Minél erősebb az önbizalmad, a hited önmagadban, annál inkább jönnek majd az eredmények. Tehát ez egy öngerjesztő folyamat, és első körben először Neked kell bizalmat szavaznod önmagadra. Gondolj bele, hogy Te mennél e szívesen egy olyan emberhez, aki még magában sem tud bízni? Egy olyan orvoshoz vagy egy olyan fodrászhoz, remeg a keze? Egy olyan masszőrhöz, aki nem tudja, hogy mit csinál, csak összevissza tapicskol?  Egy pincérhez, aki réd borítja a levest? Szerintem nem őket választanád.

A magabiztosság, és az, hogy nincs bennem kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy én ezt meg tudom csinálni, és jól tudom csinálni azt, ami a célommal a vágyammal kapcsolatos cselekvés, az elsődleges. Ha ez megvan, akkor utána szépen lassan nyílik egy-egy kapu, és te át tudsz sétálni ezeken. 

A következő, azaz második fontos összetevő: a kitartás.

Nyilván ezek összefüggnek egymással. A kitartást szorgalomnak is mondhatnám. Nagyon sok ember azon hasal el, hogy nem elég kitartó. Elkezdi csinálni, és azonnali eredményt vár. Azonnali profitot szeretne látni, azonnal pozitív visszajelzéseket szeretne, azonnal teli naptárt akar, azonnal olyan fizetésben gondolkodik, ami egy vezérigazgatónak van. Tehát nem reálisak a célkitűzések, vagy nem reális az, hogy ezt a célt mennyi idő alatt lehet elérni. A fizikai síkon egy nagyon sűrű anyagi világban vagyunk, és itt időre van szükség ahhoz, hogy a minőségek változzanak és alakuljanak. Mindig adj időt magadnak a változáshoz és változtatáshoz!

Van, ami nagyon könnyen át tud billenni, és van, aminek sok idő kell. Azt tapasztaltam, hogy az igazán jó dolgokhoz, és azokhoz a dolgokhoz, amik hosszú távú sikerekhez segítettek hozzá, mindig több idő kellett. Hosszú hónapok, vagy akár évek. Ha nem adod fel, eléggé türelmes tudsz lenni, akkor csodák történnek. A kitartás az, hogy akkor is cselekszel, amikor még nem látod az eredményt. Nem várhatod el, hogy ugyanazt tudd produkálni 3 hónap alatt, mint amit más ember mondjuk 3 év alatt rakott össze. Nagyon fontos, hogy ne viszonyítsd magad senkihez, csak a tegnapi önmagadhoz! Bármibe is kezdesz, amíg felépül egy stabil energia, nagyjából 1-1,5 év. 

Akár egy kapcsolatnál is. Amíg tényleg összecsiszolódik két ember, legalább egy év szükséges. Megismerjük egymás szokásait, reakcióit, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz. 

Egy vállalkozásnál is az első év valahol a tapogatózás, ismerkedés időszaka, megnézni, hogy mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Mi az, ami piacképes, életképes. Egy munkahelyen is nagyjából az első fél éved azzal telik el, hogy megismerd az embereket, az elvárásokat, az ügyfeleket, a szoftvereket, a rendszert, és utána tudsz egyre magabiztosabbá válni. Nagyjából egy év volt nekem is, amikor már úgy tudtam kimenni tárgyalni, hogy felkészülés nem volt szükséges, csípőből ki tudtam rázni az információkat, rutinná vált, magabiztossá tett ez az idő, és ez előbb-utóbb az eredményekben is látszott. A kitartás, hogy elmélyülj folyamatokban, nagyon fontos.

A világunkban most mindent instant módon, azonnal akarunk megtapasztalni: bevenni egy pirulát, és már múljon is el a fejfájás. Bekapunk valamit, hogy azonnal legyen tőle jobb a pocakunk. Egy kapcsolatban is, ha már valami nem úgy működik, és a másik nem úgy reagál, akkor azonnal felcsattanunk, és szakítunk. 

Nem vagyunk arra rászoktatva, hogy igazán elmélyüljünk dolgokban, minőségekben, kapcsolatokban, és nem feltétlenül nevelnek minket szorgalmas, fegyelmezett munkára. Arra, hogy nap, mint nap megtegyük ugyanazt a dolgot, majd egyszer csak átbillen majd az energia, és onnan kezdve hatványozottan jönnek az eredmények. 

A sikert nem nagyon adják ingyen! Munka nélkül és kongruens, azaz olyan cselekvés nélkül, ami a végcélommal összefügg, nem nagyon fogsz sikerre vinni semmit. A hosszú távú sikerek mindig hosszas munkával vannak előkészítve, és nem egyik pillanatról a másikra születnek meg. 

A következő, egyben utolsó összetevő: a türelem. 

Szerintem rózsát, hanem sok minden mást terem… 🙂 Egyik összetevő sem kevésbé fontos, ez nem rangsor. Számomra ők olyan, mint a háromlábú szék, ha egy láb hiányzik, valamerre billen az asztal, nagyon ingatag lesz az a siker.

A türelem ahhoz kell, hogy ki tudd várni, hogy ezek a minőségek beérkezzenek az életedbe. Hogy ki tudd várni, hogy egy kapcsolat fejlődjön valamilyenné, a másik is meg tudjon érkezni abba az új minőségbe, ahová Te is, és legyetek ebben együtt is. 

Ugyanígy, egy munkahelynél is van egy szükség arra, hogy meg tudd tapasztalni, hogy vajon ez az, amire számítottam, ez én vagyok, ez jó nekem? Ha elég türelmes vagy magaddal, és másokkal szemben és a Világ változásait is tudod tolerálni, az nagyon előnyös. Sok esetben azt tapasztalom, hogy túl hamar adják fel az emberek. Nincs idő kivárni azt, hogy az a vágyott állapot, a változás stabil legyen. Belekapnak ebbe is, abba is. Egy hónapig csinálsz valamit, majd „ez nem tetszik, ez nem jó, csinálok inkább valami mást”.

Aztán az sem, két hónap múlva megint váltasz. Ez azt jelenti, hogy nem tud egyik energiaminőség sem stabilizálódni, és amit felépítesz, le is rombolod. Nagyon sok időt és energiát pocsékolsz el arra, hogy folyamatosan építs valamit, és a nap végén mégsem lett kész semmi, amire büszke tudnál lenni, ami jó érzéssel töltene el, vagy ami elkezdene üzleti szempontból profitot termelni. Vannak notórius újrakezdők, hogy folyamatosan építgetnek, belekapnak, és semmit nem visznek végig, semmit nem fejeznek be. Tehát ha azt tapasztalod, hogy nem vagy elég türelmes, nem vagy elég kitartó, érdemes ezen a szűrőn keresztül vizsgálni magad, és legalább egyszer egyetlen dolgot csinálj az életedben végig. Addig csináld, amíg azt az eredményt nem tapasztalod, amiért elkezdted. Tanulj meg benne maradni a folyamatokban.

A türelem pótolhatatlan, leginkább önmagunkkal szemben legyünk azok. Olyan dolgokat várunk el önmagunktól, ami nem reális, vagy nem olyan rövid idő alatt reális. Nagyon fontos, hogy a saját képességeiddel tisztában legyél, és a saját adottságaiddal. Mert ha ezt tudod, hogy mi az, amiben erős vagy, mi az, ami ott van benned, mint lehetőség, mik azok a területek, amiben Neked mondjuk több időre van szükséged. Lehetsz te lassabban építkező. Nem vagyunk egyformák. Van, aki hűbelebalázs módjára végigrohan dolgokon, és nagyjából sikeres is, de valahogy mégsem az a kiforrott minőség, esetleg nincs benne élvezet. A lassulásban mindig van egyfajta élvezet is, mert ott jelen vagy a folyamatban, és nem csak teljesítménykényszerből, muszájból, izomból csinálod végig, hanem élvezni is tudod. Látod, hogy napról napra bontja ki a szirmait az a gyönyörű kis virág, ami utána a sikeredet szimbolizálja. 

Arra bíztatlak, hogy lassulj le, és legyél türelmes. Amíg nem tapasztalsz eredményt, addig ne add fel! 

Amikor van 34 mini kudarc, ez a 34 kudarc egy olyan mintázatot hoz létre, melyek hatására el kezdesz újra és újra kudarcokat teremteni, így inkább bele sem vágok semmibe, mert akkor legalább nincs több kudarc. Ám ezzel siker kerülővé válok. Ilyenkor kell addig menni, amíg nem lesz valamilyen pozitív visszajelzés.  

A konklúzió, mindig legyen elég szorgalmunk, kitartásunk, hitünk és türelmünk önmagunkkal kapcsolatban! 

Az utolsó fűszer, ami meg fogja fűszerezni, édesíteni a sikerünket az nem más, mint az alázat! 

Nagyon gyakori az is, hogy egóból megyünk, és nincs bennünk alázat a tevékenység iránt, a főnökünk iránt, a kapcsolatunk iránt. Az alázat ahhoz szükséges, hogy jó értelemben véve szolgálni tudj. Ez nem a megalázkodó szolga-üzemmód, hanem egy jóleső szolgálat, amiben van egy magasztos érzés, ami emel Téged is, és a tevékenységedet is. 

Az alázatban benne van az is, hogy hálás vagyok önmagamnak, az elemeknek, a vevőknek, az ügyfeleknek, embereknek, mert tudom, hogy együtt vagyunk képesek valamit létrehozni, és hogy minden szereplő ugyanolyan fontos ebben a folyamatban. Tehát nem gondolom azt, hogy a másiknak meg kell köszönnie azt, amit én érte teszek, vagy, hogy örüljön, hogy egyáltalán szóba állok vele, örüljön, hogy egyáltalán kap tőlem valamit. 

Az alázat nem jelent meghunyászkodást, az alázat mindig valamilyen magasabb rendű cél felé megy. Ha tudod, hogy mi a célod, és mi a célod valódi célja, akkor automatikusan képessé válasz a saját pillanatnyi, önös érdekeidet alárendelni egy hosszú távú cél érdekében. Ez is létrehoz egyfajta alázatot. Lehet, hogy nekem ehhez most nincs kedvem, lehet, hogy elküldhetném a másikat az anyjába, de hosszú távú céljaim érdekében mégiscsak úgy döntök, hogy ezt nem teszem meg, mert tisztelem a célom annyira, tisztelem magam annyira, tisztelem a másikat annyira, hogy nem rúgok fel valamit azért, mert lehet, hogy valami 1-2 napig nekem előnyös, de hosszú távon hátrányos.

Nagyon sok arrogáns embert látok, aki úgy szolgáltat, hogy utálja az embereket, akikkel kapcsolatban van, vagy utálja a munkáját, például egy pénztáros, vagy banki ügyintéző, vagy egy postás. Nagyon rossz látni, hogy nincs alázat a munkája iránt, nem irántam, nem egy ügyfél iránt, hanem a a tevékenység iránt. Addig nem lehetsz valamiben sikeres, amíg harag, düh van benned, lekezelés, lesajnálás, elégedetlenség, mert akkor csak ezeket az érzéseket fogod tudni újrateremteni. Ha nincs hála, nincs alázat, nincs köszönöm érzés benned, bőséget sem fogsz teremteni belőle. 

Amikor benne vagy egy kapcsolatban, és ennek van e benned célja,  és nem tudod értékelni, nem tudod benne megtalálni azt, ami érték és tiszteletre méltó, onnantól kezdve devalválódni fog az egész kapcsolat, vagy az egész tevékenység. Nagyon nehéz úgy profitábilissá tenni. Valaminek a hiánya mindig csak hiányt fog termelni. Bőség csak úgy tud keletkezni, ha valamiből sok van, és azt meg tudod sokszorozni. Tehát a hálás vagyok magamnak, hálás vagyok a klienseimnek, hálás vagyok az erőknek, a Lelkemnek, hogy vezet, és a bátorságomért, hogy ezt az utat merem járni, ez rendszeresen ott van bennem.

Tudatosan életben tartom a hála érzését, mert ez tesz alázatossá, sikeressé. Nem gondolom magamról, hogy pótolhatatlan vagyok, nem gondolom, hogy hajbókolniuk kell előttem, hogy én azt csinálom, amit csinálok, és nem veszek semmit magától értetődőnek. Minden áldott nap teszek azért, hogy ez megtörténjen, tehát hogy a sikerem fennmaradjon. 

Véleményem szerint sikert elérni sokkal könnyebb, mint megtartani. A megtartásban már tényleg van munka. Azt alázat nélkül lehetetlen tenni, mert nyilván a kitartással, a szorgalommal és a cselekvéssel el tudod érni, hogy Te valamiben kiemelkedő legyél, jó legyél. De hogy hosszú távon meg tudjon maradni, és Te is szeresd, amit csinálsz, mások is szeressék, amit csinálsz, ahhoz szerintem nagyon fontos, hogy legyen egy belső egyensúly: egy fajta megelégedettség, a hála, a köszönet érzésen és alázaton keresztül. 

Remélem, hogy sikerült elsajátítani néhány gondolatot, hogy hogyan és miként tudod sikerre vinni az életed. Kívánom, hogy találd meg azt a célt, vágyat, amiért minden belső erődet tudod mozgósítani, és képes leszel a saját álmaid megteremtésére. Mindenkinek van egy álma, és mindenkinek van lehetősége, hogy ezt az álmot valósággá változtassa.