Spiral Dance
Kapcsolódj be az élet körforgásába! Mozdulj, táncolj, lélegezz!
Kapcsolódj be az élet körforgásába! Mozdulj, táncolj, lélegezz!
2021-ben kapcsolódtam először SaRah energiájával. Bevallom nagyon kevés információt találtam róla az interneten, így eldöntöttem, hogy magam járok utána, és elkezdtem kapcsolódni vele, csatornázni. Aztán mikor véget ért a közös út, el is feledkeztem róla, mígnem az instán elém bukkant egy éves képzés vele.
2022-ben indult a közös kalandunk, és rögtön változásokat hozott az életembe. Elkezdtem vegán módon táplálkozni, és újra nagy hangsúlyt kapott a testedzés, de már más formában, az edzőtermi edzések nem voltak már számomra vonzóak. Jöttek a természetes megoldások a testápolásban, a figyelmem újra a légzésmunka felé terelődött.
SaRah legfőbb üzenete számomra az volt, hogy az új energiák befogadásának alap feltétele a testeddel való szeretetteljes együttműködés elsajátítása. Az Új Föld energiaterébe régi „vázzal” nem fogunk tudni beilleszkedni. Mivel mindig is vonzott a fitness, az egészséges étkezés, a natur kozmetikumok világa, és eredendően légzés terapeutának készültem, nagyon együtt tudtam rezegni ezzel. A testem táplálása amúgy is feladat számomra, mert a rombolása, szekírozása, kizsigerelése mindig is jobban ment.
Az élet mindig mozgásban van, sosem áll meg az energia, az aktivitás maga az Élet. Az isteni életet élő ember nem lehet passzív.
Nem lepődtem meg, amikor SaRah iránymutatását kértem, és ez a gyönyörű, mozgékony, test központú tanfolyam jött át.
Nem mondok ellent neki, így hát legyen TÁNC!
Szeretnél egy jó kis boogie alapú zenés, táncos, önfeledt online programot, ami nem a csak testedre hat? Megtaláltad! Mozgunk, és ezzel aktiválunk! Lélegzünk, mert az által élünk! Táncolunk, mert az maga az öröm! A spirál transzformáló erejét hívjuk segítségül, ezt építjük be a program minden elemébe. A spirál hozza a fejlődést, a változást, az átalakulást. A régi lebomlik, de egyúttal új épül körénk. A változás lehet szabad, könnyed, derűs és természetes. A születés lehet orgasztikus, a fájdalmas folyamat paradigmái ledőltek, nincs szüksége már a léleknek a szenvedésre, sosem volt.
Érezzük jól magunkat, miközben beinvitáljuk a gyarapodást és a kiteljesedést az életünkbe!
Mennyi időt töltesz a közösségi média felületek görgetésével? Netflix? Barátnők problémáinak hallgatása? Pletyizés? Tévé előtt nasi? Tervezgetés? Álmodozás? Kényszer evés, vagy vásárlás?
Ezzel minddel magadat károsítod meg! Számos esetben a tested is. Nincs időd a mozgásra, mert szét vagy csúszva, tiszta stressz az életed? Ideje felelősséget vállalni!
A tested isten aktivitásra teremtette, arra hogy rajta keresztül teremts te is. Fizikai munka, sport teljesítmény, szeretkezés, gyermeknemzés, takarítás, egyetemi vizsgák. Minden a testeden keresztül történik. A modern nyugati életvitel élet ellenes, mert meglehetősen passzív. Add vissza a testednek az erejét, rugalmasságát, hajlékonyságát, formáját! Ép testben, ép lélek! A lélek a testen keresztül szeretné megnyilvánítani önmagát, támogasd benne. A tested természetes állapota az egészség. A kíméletes mozgás és a megfelelő légzés segítségével képes meggyógyítani önmagát.
Amikor korlátozzuk magunkat, a mozgásunkat, a gondolatainkat, az érzelmeinket, a felénk áradó végtelen lehetőséget, akkor az anyagi bőséget is akadályozzuk. A valódi önmegvalósítás ott kezdődik, amikor merünk végre kilépni a régi keretekből, merünk mozdulni. A kilégzés után mindig a belégzés jön. Amíg visszatartod a levegőt, a mozdulataidat, nem táncolsz, a lelked haldoklik, vegetál. Eltékozolt életenergia, ami nem tud építeni…
Miért kéne mindig oldásokra menni? Ki mondta, hogy sírva lehet csak gyógyulni? Ki tanította, hogy a test igényei nem fontosak? Hol hitted el, hogy a szellemi út előrébb való, mint a testi dolgok?
A spirituális emelkedés elképzelhetetlen itt a Földön a testeddel való szent egybe olvadás nélkül. Amíg a testedben nem érzed otthonosan magad, az életedben sem fogsz igazán helyt állni. Használni a testet, és tisztelni azt nagyon más minőség!
Mutatom az utat, amit én is bejártam előtted. Sok év kellett ehhez, rengeteg tanulás, tapasztalás. Milliószor elbuktam, hibáztam, visszaestem, újrakezdtem. Különféle tanítók, módszerek, technikák. Nem jobb, vagy rosszabb egyik a másiknál. Mindre jó szívvel gondolok, mindennek meg lett a helye, minden egy helyre vitt: magamba!
Szívesen inspirállak. Velem tartasz?
1. Rész
2. Rész
Ezeket az segédanyagokat más formában nem éred el nálam, csak a program részeként!
1 mindennapi használtra is alkalmas meditációs hanganyag, ami segít energetikailag felkészülni az újraindításra, 1 rövid fény nyelv aktiválás, és végezetül 1 nyújtás videó.
#1 Bónusz
#2 Bónusz
#3 Bónusz
Ha nem vagy elégedett, nem azt kaptad, amire számítottál, indoklás nélkül visszafizetem a Spiral Dance online program árát. Ehhez nem kell más tenned, mint a vásárlás napjától számított 14 napon belül e-mailben jelezned nekem.
Vajon nekem való ez a program?
Amennyiben tervezed, hogy indítasz egy saját vállalkozást vagy már indítottál egyet, de nem fejlődik, nem termel profitot neked, akkor ez a program hasznos és értékes lehet számodra. Főállásban vagy mellékéllásban is tudod építeni a saját szív központú vállalkozásod.
Amennyiben hezitálsz, hogy neked való-e a vállalkozói létforma, szeretnél felelős döntést hozni, mielőtt belevágsz egy egyéni vállalkozásba, szintén a segítségedre lehet a tanfolyam.
Mi van, ha nem teszik a program, nem azt kapom, amire számítok?
Én biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod a tréninget, és hálás leszel a döntésedért, hogy megrendelted, de ha mégsem azt kaptad, amire számítottál, végigcsináltad, és semmi hatást nem tapasztalsz, akkor írsz nekem 14 napon belül, és kérdés nélkül visszautalom az árát. Nem kockáztatsz semmit! Én sem fogok megsértődni.
Váratlan élethelyzet lép fel, ami miatt nem lesz időm a programra.
Ne izgulj, a hozzáférésed meglesz a programhoz, nem limitálom az elérést, bármikor, akár hónapok, vagy évek múlva is hozzáférsz az anyagokhoz. Ilyen kedvező feltételekkel viszont a jövőben nem lesz elérhető! Érdemes most lecsapnod a lehetőségre.
Milyen formában kapom meg a programot?
A program egy bármilyen eszközről (okostelefon, laptop, tablet) megnyitható online program. A tananyagot egy erre kialakított zárt oldalon fogod elérni, ahová saját felhasználónévvel és jelszóval fogsz tudni belépni.
Ha felmerül pár kérdés, van lehetőségem kérdezni?
Természetesen. Bármilyen kérdésed is adódik, itt leszek, hogy segítselek, támogassalak. E-mailben tudod feltenni nekem a kérdéseidet, és én rövid időn belül személyesen fogok Neked válaszolni.
Milyen fizetési módok közül tudok választani?
Többféle fizetési mód közül választhatsz: Banki befizetés, átutalás, bankkártyás fizetés
Átutalás vagy Banki befizetés választása esetén a megrendelés leadása után azonnal kapni fogsz egy visszaigazoló e-mailt, amiben megtalálod az utaláshoz/befizetéshez szükséges információkat.
Ha bankkártyás fizetést választasz, akkor a gombra kattintva azonnal tudsz is fizetni a Barion biztonságos fizetési felületén. A Barion által elfogadott bankkártya típusok: MasterCard, Maestro, VISA, VISA Electron, American Express.
Hogyan működik a bankkártyás fizetés?
Bankkártyás fizetés választása esetén a tranzakció a külső banki partnerem (Barion Payment Zrt.) rendszerén keresztül történik. Ez egy teljesen biztonságos módja az online vásárlásnak, és természetesen nem rendelkezünk a bankkártya információiddal.
A sikeres tranzakció után egy visszaigazoló e-mailt fogsz kapni, amiben megtalálod a számlát is. Egy másik e-mailben pedig a hozzáférésedet fogod megkapni a vásárolt tréning programhoz.
Meddig érhetem el a megvásárolt programot?
A tréninghez 1 év hozzáférést kapsz. Az erre létrehozott zárt oldalra az egyedi felhasználói adataiddal bármikor, bárhonnan be tudsz majd jelentkezni, és akkor tanulsz, amikor te szeretnél.